A nyugodt és harmonikus szabadidős tevékenységek egyik kritikus alappillére vezetőként, hogy a vállalatnál minden rendben menjen. Ez a mai digitalizált világban pedig nem olyan egyszerű küldetés, főleg azóta, amióta életbe lépett a szigorúbb NIS2 irányelv.
Az ITSecure csapata minden támogatást megadhat ahhoz, hogy a szigorú direktívának az érintett szervezetek meg tudjanak felelni minden szempontból. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy nincs szükség a megfelelő reagálásra, amit szintén a NIS2 irányelv nevesít a bejelentési kötelezettség meghatározásával.
Ez nem olyan bonyolult dolog, mint amilyennek elsőre hangzik, de annál fontosabb. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy létfontosságú, mert a gyors reagálás kulcsa lehet, és egyben tanulságként is szerepet kaphat.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Természetesen elsősorban az érintett szervezetek és a nemzeti kibervédelmi hatóságok közötti transzparenciát szolgálja a kiberbiztonsági incidensek bejelentése, de emellett a gyors és hatékony reakció lehetőségét is megteremti.
A direktíva egy többfázisú megközelítést alkalmaz, ami azt jelenti, hogy három lépcsőben kell megtenni ezt a bejelentést. A korai figyelmeztetés a legelső feladat, amit az incidens bekövetkezésének tudomásra jutását követő 24 órán belül teljesíteni kell.
Az adott tagállami CSIRT felé kell küldeni ezt a jelentést, ami lehetővé teszi a gyors tájékoztatást, és emellett segítséget is kaphat az intézkedéseket illetően az érintett szervezet. Ezt a korai figyelmeztetést követi az incidensbejelentés, ami 72 órán belül esedékes, és végül legkésőbb egy hónap elteltével a végső riportot is be kell nyújtani.
Miért olyan fontos lépés ez a kibervédelemben?
Egyrészt azért, mert így azonnali segítséget kaphat az érintett szervezet, ami hatalmas támogatást jelent, másrészt, ahogy említettük, tanulságként is szolgál. Ez a többfázisú megközelítés teszi lehetővé azt, hogy mélyreható és részletes információkkal szolgálhasson az érintett.
Ez pedig nemcsak azért előnyös, mert hatékonyabb védelmet tud kiépíteni a támadás áldozata a jövőre nézve, hanem azért is, mert a többi szervezet számára is tanulságként szolgálhat. Ennek a jelentősége felbecsülhetetlen, mert így a hasonló esetekre eredményesebben lehet felkészülni, aminek következtében EU-s szinten megerősíthető a kibervédelem.
Ennek fényében tehát nemcsak a kibertámadás áldozata kaphat megfelelő segítséget, hanem valóban globális szinten lehet megerősíteni a kibervédelmi hálót. A részletes tájékoztatás nyomán a lehető legteljesebb képet kaphatja így EU-szerte az összes érintett szervezet.
Mi a hatása az incidenskezelésre?
Már említettük az előnyét ennek a transzparenciának, de ezenkívül érdemes említeni azt is, hogy az incidensek bejelentése nyomán a kiberbiztonsági kultúra is erősíthető, és sokkal hatékonyabban lehet kidolgozni a közös válaszadási stratégiákat is. Ez az adatcsere biztosítja az együttműködés fokozását a direktíva hatálya alá tartozó tagállamok között.







