elefantszerszam2

A mindennapok során gyakran szükség lehet a kisebb-nagyobb barkácsmunkák elvégzésére a ház körül, vagy azon belül. Gondolunk itt például a bútorok összeszerelésére, az autó vagy a kerékpár javítási munkáira vagy a csaptelepek karbantartására.

Bármelyikről is legyen szó nagyon fontos, hogy rendelkezésünkre álljanak a munkavégzéshez szükséges szerszámok. Ezek közé tartoznak többek között a különböző villáskulcsok is, amelyek kitűnően alkalmasak arra, hogy a segítségükkel csavarokat tudjuk meghúzni, vagy épp ellenkezőleg, meglazítani.

Több fajtájuk is létezik, ha nekünk kifejezetten csillag-villáskulcsokra van szükségünk, akkor azokat is gond nélkül be tudjuk szerezni. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy ellátogatunk az Elefántszerszám.hu Webáruház csillag-villáskulcsok menüpontjába, és kiválasztjuk azt a terméket, amit a legmegfelelőbbnek vélünk.

Mit érdemes tudni ezekről a rendkívül hasznos eszközökről, amikre bármikor szükségünk lehet? Most minden fontos tudnivalót elárulunk róluk, érdemes lesz velünk tartani!

Mik azok a villáskulcsok?

A villáskulcsok tulajdonképpen olyan munkaeszközök, amiket kifejezetten a csavarok, illetve anyák meghúzására, valamint meglazítására használnak. Erre pedig bármilyen szerelési, javítási, karbantartási munkánál szükség lehet.

Az esetek nagy részében a villáskulcsok mindkét végükön nyitottak, bár találunk kivételeket is – ezek közé tartoznak a csillag-villáskulcsok is, melyekről hamarosan részletesebben is írunk.

Ezeknek a nyitott végeiket kell beilleszteni a hat- vagy adott esetben négyszögletű csavarfejekbe. Többféle méretben is kaphatóak, mivel a csavarok is változatos méretkialakításúak. Számos fajtája létezik, vannak kétvégű, racsnis, állítható és csillag-villáskulcsok is.

Egy speciális típus: a csillag-villáskulcsok

Ezeknek a villáskulcsoknak az a különlegességük, hogy csak az egyik végükön nyitottak, a másikon zártak. A zárt részük csillag alakú – innen az elnevezés –, amivel teljesen körbeölelik a csavarokat vagy anyákat. Mivel jobban illeszkedik rájuk, ezáltal nagyobb erőátvitelt tesz lehetővé.

Használhatjuk őket például autóalkatrészek össze- vagy szétszereléséhez, féknyergek rögzítéséhez, a kerékpár kormányának vagy nyergének beállításához, a kerékcsapágyak karbantartásához, illetve vízvezeték-szereléshez is.

Különböző méretekben és készletben is kaphatóak

A csillag-villáskulcsok 6-32 mm-es mérettartományban kaphatóak, amiket külön és szettben is meg lehet vásárolni őket. Többek között vannak 9, 10, 12, 17 és 25 darabos készletek is.

Bízunk benne, hogy sikerült egy kicsit nagyobb rálátást adni a csillag-villáskulcsokra, azok előnyös tulajdonságaira, illetve a használatukra. Nem vitás, hogy a leghasznosabb szerszámok közé sorolhatóak, amik sok esetben jó, ha kéznél vannak.

Híján vagy belőlük, vagy lecserélnéd a régieket? Akkor látogass el az Elefántszerszám.hu Webáruházba, ahol kényelmesen meg tudod vásárolni őket, akár még készletben is!