nyugdíj hozam

A jövőnkre tudatosan megtervezni, az anyagi biztonságunkról gondoskodni egyáltalán nem elhanyagolható dolog. Az állami nyugdíj csupán a fizetésünk töredékét fogja havonta folyósítani számunkra. Tehát ha szeretnénk legalább azon a színvonalon élni amit megszoktunk, akkor érdemes valamilyen nyugdíj előtakarékossági formát választanunk. Ilyenkor persze számtalan kérdés felmerül a téma kapcsán. Többek között, hogy milyen típusokkal találkozhatunk, és milyen hozamokat remélhetünk ezektől?

Többféle típus, többféle lehetőség

Sok mindentől függ, hogy milyen hozamokat érhetünk el egy nyugdíj előtakarékossággal. Összességében háromféle, az államtól különálló nyugdíj megtakarítási formát ismerünk. Ezek közül a legismertebbek az önkéntes magánnyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás. Ugyanakkor a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ), mint harmadik változat is ide sorolható. Azonban ezt kevesebben választják, mivel ebben az esetben érteni kell a befektetésekhez is. Természetesen más típusok közül is választhatunk, azonban ezt a három az, amikre 20 százalékos adójóváírást is kapunk hivatalosan. Nézzük meg tehát, hogy ezek közül melyik milyen lehetőségeket kínál számunkra – és persze milyen hozamokra számíthatunk.

Nyugdíjbiztosítás egy életen át

A nyugdíjbiztosítás egy olyan biztosítási konstrukció, amely általában életbiztosítással együtt vehető igénybe. Ez azt jelenti, hogy a biztosítás akkor is fizet, ha haláleset történt vagy olyan baleset ért minket, amely maradandó károsodással jár. Ugyanakkor több biztosítónál ezt a fajta biztosítást ki is egészíthetjük olyan pluszokkal, amelyek például a balesetből eredő kórházi ápolást fedezik. Ebből adódóan ez a biztosítás leginkább egy teljes körű életbiztosításnak felel meg, amely a nyugdíjkorhatár elérése után folyamatosan folyósít számunkra.

Kiknek éri meg igazán? Egyrészt azok számára lehet vonzó, akik egyébként is kötnének életbiztosítást – hiszen így nem csak ezt kapják, de az időskori anyagi biztonságukat is megalapozzák. Másrészt azok számára is igazán szimpatikus alternatíva lehet, akik nem szeretnének nyugdíjpénztárakhoz csatlakozni, hanem saját maguk szeretnék kézbe venni a biztosítási ügyeiket. Nyugdíjbiztosítás keretein belül ugyanis rengetegféle befektetési forma elérhető, amik különféle kockázati csoportokra vannak bontva. Az önkéntes nyugdíjpénztárral ellentétben itt nem csak értékpapírokba fektethetünk, hanem akár különféle részvényekbe is. Talán a legnépszerűbbek ezek közül az ESG befektetések, amelyek kifejezetten fenntartható vállalatok részvényeibe fektetnek be. Ez a befektetési forma a nyugdíjbiztosítás keretein belül azért is vált olyan népszerűvé, mert bár kockázati befektetésnek számít, mégis stabil és jó hozamot ígér. Manapság a klímaváltozás az egyik legfontosabb kérdés, aminek kapcsán az ESG minősítésű vállalatok váltak a legjobb hozamú befektetési alapokká. Azok a vállalatok ugyanis, amelyek törekednek a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre és az emberi jogok tiszteletben tartására, a jövőben valószínűleg még nagyobb támogatottságot fognak élvezni. Vagyis amennyiben nyugdíjbiztosítást kötünk, úgy azt az ESG befektetéseken keresztül érdemes a leginkább megtenni. Ráadásul ezzel még a pozitív fenntarthatósági kezdeményezéseket is támogatjuk.

Milyen hozamokra számíthatunk nyugdíjbiztosítás esetén? Ez természetesen függ a biztosításunk típusától, ami lehet klasszikus vagy a fent említett befektetési alapú változat is – amiből természetesen nem csak az ESG létezik. El, hogy bár egy nyugdíjbiztosítás már akár havi körülbelül 8000 forintos befizetéssel is elérhető, mégis érdemes törekednünk arra, hogy az éves hozam elérje a minimum 4-6 százalékot. Azt pedig az adott biztosítók tudják megmondani, hogy mennyit és hogyan érdemes ehhez rendszeresen befizetnünk. A hozam ráadásul attól is jelentősen függ, hogy milyen idősen kötjük meg a nyugdíjbiztosításunkat.

Önkéntes magánnyugdíjpénztár – megtakarítás akár a nyugdíjkorhatár előtt is

Az önkéntes magánnyugdíjpénztár nem összekeverendő az egy ideje igen csak negatív visszhangot kapott állami magánnyugdíjpénztárral. Előbbi ahogyan a biztosítás esetében is, a már leadózott fizetésünkből, az államtól teljesen függetlenül működik – azonban mégis jóváírható 20 százalékban az adónkból. Vagyis egy olyan államilag elismert formációról van szó, amelyet az állam nem tud kisajátítani, viszont a működését elismeri és támogatja. Az önkéntes magánnyugdíjpénztár már egészen fiatalon, akár huszonévesen is remekül használható. Sőt, minél korábban lépünk be egy ilyen pénztárba, az annál jövedelmezőbb lesz számunkra. A pénztárakat különféle pénzintézetek üzemeltetik, és mindegyik más portfóliókat kínál. A portfóliók azok, amelyekkel a pénzügyi szakemberek (akik ezeket  kezelik) gyarapíthatják befektetéseinknek, azaz a tagdíjaknak a hozamát. A portfóliók különféle értékpapírokat tartalmaznak, és ezek alapján más-más kockázati besorolás alá tartoznak. Természetesen minél nagyobb a befektetési kockázat, annál nagyobb lehet a hozam is. Ez akár dupláját is jelentheti a kiegyensúlyozott, kifejezetten alacsony kockázatú portfólióknak. Pontos hozamokat ugyan nem lehet meghatározni, hiszen ez változhat a globális gazdasági helyzettől is, de a korábbi évek alapján kalkulálhatunk megközelítőlegesen. Ezen statisztikák alapján pedig leírható, hogy az önkéntes nyugdíjpénztár átlagos hozama évente 2-3 százalék alacsony kockázat esetében. Magas kockázatnál pedig ez ennek a duplája, vagyis akár 6 százalék is lehet. Sok pénzügyi szakértő azt javasolja, hogy hosszú távon érdemes a magasabb kockázatba fektetni, mert ha történik is negatív hozam az idővel ki fogja egyenlíteni magát. Ha viszont az ötvenes éveink körül szeretnénk belépni egy ilyen nyugdíjpénztárba, akkor már érdemesebb a stabil, alacsony kockázatú portfóliók közül választani. Ilyenkor ugyanis nem áll több évtized a rendelkezésünkre, hogy megtérüljenek a magas kockázatú befektetések. A jó hír viszont, hogy nem kell egyetlen portfóliónál leragadnunk. Ezeket a saját aktuális költségvetésünkhöz és a gazdasági helyzethez mérten  váltogathatjuk. Az önkéntes magánnyugdíjpénztárnak azonban van egy másik nagy előnye is. Tíz év letelte után hozzáférhetünk a hozamainkhoz vagy akár teljes folyósításhoz is – még bőven a nyugdíjas kor elérése előtt. Ezért általános megtakarításhoz is kiváló lehet. Itt mi magunk dönthetjük el, hogy az egészet kivesszük vagy inkább csak a hozammal szeretnénk élni, és továbbvisszük megtakarításunkat nyugdíjas korunkra.

Nyugdíj előtakarékossági számla – azoknak, akik értenek a befektetésekhez

A nyugdíj előtakarékossági számla, a biztosítással és az önkéntes pénztárral ellentétben nem biztosít pénzügyi menedzselést számunkra. Ugyanakkor ezt is támogatja az állam a 20 százalékos adójóváírással. Itt viszont nem megbízott pénzügyi szakemberek fogják kezelni a befektetéseinket, hanem mi magunk. A számla nyitása után mi döntünk arról, hogy mibe szeretnénk befektetni. Különféle értékpapírokat vásárolhatunk, amik lehetnek részvények, kötvények, de akár teljesen más befektetési alapok is. A saját kezünkben van a döntés, hogy mennyi fektetünk be és mibe. Ráadásul még a devizanemet is mi határozhatjuk meg, ahol az átváltásokat szintén ránk bízzák. Ebből adódóan a NYESZ olyan, mint ha egy szabad felületet kapnánk saját pénzügyeink menedzseléséhez. Hozzáférni a hozamokhoz itt viszont csak nyugdíjas korunkban tudunk – azonban ha jól kezeljük a befektetéseinket, jóval magasabb hozamokat várhatunk, mint a nyugdíjbiztosítás vagy az önkéntes nyugdíjpénztár esetében. Ehhez viszont kellő szakértelem és odafigyelés szükséges. Ezért mindenképp azok számára ajánlott, akik rendelkeznek ilyen tapasztalattal, vagy meg tudnak bízni valakit, aki ért hozzá. A hozamok mértéke itt teljesen tőlünk függ, így ha elég jól csináljuk akár lehetnek olyan évek is, ahol bőven meghaladjuk az évi 6 százalékot. A NYESZ számlára történő befizetések összege és gyakorisága is csak rajtunk múlik. Nincsenek havi díjak vagy egyéb kötelezvények ezzel kapcsolatban. Teljes mértékben szabad mozgásteret biztosít, viszont ez csak akkor használható eredményesen, ha tudjuk mit csinálunk.