férfi parfüm - go-na.hu

Az illatszerek vásárlása során feltűnhet, hogy néhány termék kiszerelése más nevet visel, más áron kapható. A sajátmárkás, negyed literes típus persze, hogy olcsóbb lesz, mint amit egy kis ampullában veszünk meg. Nemcsak az illat tér el, hanem a kiszerelés, valamint a használat célja is.

Ebben a cikkben beszámolunk arról, hogy mi a különbség a kölni és az eau de toilette között.

A parfümök illatának intenzitása

Amikor nekiállunk szagolgatni a parfümöket, akkor feltűnhet, hogy az intenzitásuk is más. Ez az illóolaj-koncentrátum miatt alakul így. Egy klasszikus parfüm például 15 százaléknyi illóolajat tartalmaz, míg az eau de toilette nagyjából 10 százalékot. A kölni illóolaj-tartalma pedig csupán 5 százalék körül mozog.

A parfümöket úgy alkották meg, hogy azokból ne kelljen túl sokat használni egyszerre, de még így is átható lesz az illatuk. Szemben a kölnikkel, amelyeket az urak előszeretettel fújnak magukra, ha egy kis férfiasságra vágynak. A kölnik, valamint a parfümök változatos formában kaphatóak. Bár tény, hogy a hölgyek számára kínált termékek jóval színesebbek, az urak sem panaszkodhatnak.

A kölniket tervezők a férfiakat célozzák meg. Általában erősen fűszeres- és pézsmaillatokkal. Ettől függetlenül sose mondjuk, hogy a parfüm a nőknek, a kölni pedig a férfiaknak való.

A kiszerelés közti különbség

Az üvegek nagysága bármekkora lehet. Mind a kölni, mind az eau de toilette esetében akadnak illatszeres üveges és spray formában beszerezhető típusok. Akadnak azonban bőrre kenhető szilárd anyagból gyártott változatok, amelyek egyre nagyobb teret nyernek maguknak.

A sötét vagy színezet üvegben kapható minőségi illatszerek általában tovább megőrzik az illatukat. Igaz ez a 1872 Kölnivízről is, amely a Morgan’s egyik gyártmánya. Ebben bárki úgy illatozhat, hogy mindenki utána forduljon. A brit cég 1873 óta biztosít az urak számára különféle illatokat, így garantáltan megéri a pénzét ez a citrusos, bergamottos, lime lével dúsított kiadás.

Meddig tart egyik és másik hatása?

Míg egy jó parfüm akár egész nap érezhető marad, addig az eau de toilette illóolaj-koncentrációjának hatása jellemzően 2-3 óráig keresztül tart. Éppen ezért, ha valahol sokáig marad az ember, akkor nem árt elcsomagolni azt, nehogy idő előtt halványuljon el az illata. Ezáltal bármikor fújhatunk belőle párat.

Ami a kölnit illeti, jóval kedvezőbb áron kapható, mint a többi típus, azonban 2 óránál többet nem igazán marad meg az emberen. Nem véletlen, hogy jellemzően nagyobb kiszerelésben vásárolhatjuk meg. Általános igazság, hogy minél magasabb egy illatszer illóolaj-tartalma, annál drágább. Nem véletlen, hiszen míg az igazi parfüm komponensei jóval drágábbak, addig a kölniben közel sem annyi illatszer található, általában alkoholból és vízből állnak. Kivételek természetesen mindig akadnak, főleg, ha az ember minőségi típust keres magának.