A műkörmös szakma egyik igen fontos kérdése már a kezdetekkor felmerül. Ez pedig nem más, mint az egyik legalapvetőbb eszköz, az UV LED műkörmös lámpa típusa. Lényeges előtte megfelelően informálódni, hiszen jó esetben évekig hűséges társunk lesz a mindennapi munka során. Az alábbiakban el is mondunk mindent, ami szükséges ahhoz, hogy rátaláljunk a tökéletes társra.
Fontos tudni, hogy alapvetően 3 kategória létezik, amennyiben a technológiáról beszélünk, az UV, a LED és az újdonságként csupán néhány éve megjelent hibrid, az UV LED műkörmös lámpa. Az első kettőnél leginkább azt kell megnézni, hogy milyen anyagokkal kívánunk dolgozni, mivel az elsőként említett készülék alatt lassabban köt az anyag, a második variációban pedig csak bizonyos anyagok kötnek meg.
Erre nagyszerű megoldást kínál a kiterjesztett fénytartománnyal rendelkező UV LED műkörmös lámpa, ami az összes létező anyag megkötésére képes. A másik lényeges kérdés a csövek elhelyezkedése. A legnépszerűbb és legpraktikusabb megoldás, ha 4 csöves lámpába ruházunk be, mivel így a köröm teljes felülete egyszerre kerül megvilágításra és nincs szükség arra, hogy a vendég forgassa a kezét.
Noha, ez az UV LED műkörmös lámpa kicsivel többe kerül, viszont nagy előnyhöz juttatja mind a szolgáltatót, mind pedig a szolgáltatást igénybe vevőt. Ez az oka annak, hogy a legtöbb műköröm webshop legalább 2 csöves, de inkább 4 csöves lámpákat forgalmaz. A régóta a szakmában tevékenykedők tanácsa, hogy érdemes legalább két lámpára beruházni.
Nem szükséges, hogy ugyanolyan legyen, az viszont igen, hogy a technikai megoldásait tekintve, a lehető legközelebb álljanak egymáshoz. Ez könnyen megállapítható, mivel egy korrekt műköröm webshop részletes leírást biztosít a termékeiről, ami nem hagy semmilyen kétséget vagy megválaszolatlan kérdést. Viszont, ha mégis maradna egy-két homályos folt, akkor fontos, hogy számíthassunk az ügyfélszolgálatra.
A soron következő lényeges kérdés, hogy milyen izzót vegyen a lámpába. Nos, a legtöbb műköröm webshop egyöntetűen tanácsolja, hogy olyat, amilyen megvételkor volt található a termékben. Ehhez nem kell semmilyen különösebb szakmától idegen tudás, sőt, még csak időt felemésztő kutatómunka sem, hiszen a műköröm webshopban általában kapható a lámpához tartozó izzó is.
Érdemes egy online boltot választani, ahonnan aztán rendszeresen rendeljük a termékeket, hiszen sokkal egyszerűbb és gyorsabb ez a megoldás. A monabeautyshop.hu sokak választása, köszönhetően a sok fellelhető újdonságnak és a korrekt áraknak.