klíma tisztítás szerelés

Jelenleg is tombol a kánikula és ha hihetünk az előrejelzéseknek, ez évről évre egyre rosszabb lesz. 2019-ben legalább 20 olyan nap volt, amikor légkondicionáló nélkül szinte elviselhetetlen volt a hőség, ráadásul sokszor éjszakára sem hűl le a levegő, így a pihenésre sincsen esélyünk.

Éppen emiatt sokan olyanok is gondolkodnak a klíma vásárláson, akik eddig elvből elutasították, vagy azt mondták, régen is kibírtuk klíma nélkül. Kibírtuk, de akkor nem voltak tartósan 30 feletti hőmérsékletek. Sőt, tőlünk nyugatabbra nem voltak ritkák a 38-40 fokos hőhullámok sem. Mi lesz, ha jövőre hozzánk fújja a szél az afrikai meleget?

Tehát, ha kell klíma nem árt alaposan tájékozódnunk, ugyanis az árak önmagukban nem fognak segítséget adni. Ugyanis az új légkondicionálót be is kell szerelni és sokszor hiába vesszük meg a legkitűnőbb készüléket, heteket várhatunk a klíma beszerelésére. Éppen emiatt érdemes már a vásárlás előtt kikérni szakember véleményét és tájékozódni a klímaszerelés árak iránt, majd időpontot egyeztetni. A legtöbb esetben a szakember is be tudja szerezni nekünk a kinézett készüléket, amit akkor hoz a helyszínre, amikor elvégzi a munkát, így nem kell kerülgetnünk, tárolnunk a jókora méretű készülékeket.

Abban is tud segíteni, mennyi készülékre van szükség, milyen teljesítményűt vegyünk, hová célszerű elhelyezni, sőt, ha megfelelő időben rendeljük meg (nem a legnagyobb kánikula idején), akkor jelentős kedvezményeket is elérhetünk a készülék és a beszerelés együttes összegéből.

Javasolt klíma szerelő szakemberek

Klíma Nívó – klímaszerelés Székesfehérvár és környéke
BuildAir Klíma – klímaszerelés Budapest, Pest megye, Komárom és Esztergom környéke